A szakállas agáma gondozása / 4. – JELLEMVONÁSOK

2017.Október 13. 16:30 | Szerző: LM

A szakállas agáma gondozása / 4. – JELLEMVONÁSOK

VISELKEDÉSI FORMÁK

A szakik nem utánozzák egymást, így viselkedésük mindig őszinte. A legtöbb szaki magatartása megváltozik, ha egy nőstény kerül a közelbe vagy, ha egy másik egyed jön a közelükbe vagy, ha egy nagyobb állat megközelítő őket, esetleg valami ismeretlen dologgal találkoznak.

A szakik viselkedési formái:
Az alábbiakban végig vesszük az összes magatartási formát és jelentésüket.

Karkörzés

Ilyenkor a szaki elemelkedve a talajtól három lábon áll, a negyedik (mindig valamelyik mellső) lábát a levegőbe nyújtja és ütemes körkörös mozdulatokat végez.

Több jelentése is lehet ennek a mozdulatsornak. Az egyik, egy másik egyed elismerése. Ha ezt egy másik szakinak csinálják, azt az üzenetet közli a másik szakival, hogy tisztában van a jelenlétével.

Egy másik jelentés szerint, körözhetnek a karjukkal, ha egy nagyobb szaki közelíti meg őket, vagy egy nagyobb állat tart feléjük, tehát ez lehet a megadás jele is.

Bólogatás

A bólogatás a hímekre jellemző, a fej lehajtásából majd felemeléséből áll, ez ismétlődik egymás után.

A bólogatás a dominancia jele két szakállas agáma között. A hímek bólogatással jelzik dominanciájukat a nőstényeknek párzási időszakban. Más esetben, ha két szaki egymásnak bólogat, azt jelzi, hogy agresszíven védelmezik a területüket.

Általában minél gyorsabb a bólogatás, annál fenyegetőbb. Ha egy szaki nagyon gyorsan bólogat egy másiknak, annak általában territoriális oka van. Azonban, ha egy szaki lassan bólogat egy másiknak, az a behódolás jele.

A szakáll felfújása

A hímek és nőstények is képesek felfújni a szakállukat! Ez általában védekezésre szolgál, mert így nagyobbnak tűnnek. Azonban nem ritka, hogy a szakik felfújják szakállukat időről időre anélkül, hogy bárki vagy bármi ezt kiprovokálná belőlük.

Ásás

Ennek az egyik oka az lehet, hogy próbálnak kialakítani maguknak egy kényelmes kis sütkérező vagy alvó helyet. De néha minden ok nélkül csak azért ásnak, mert szeretnek.

Ha a szaki nőstény, azért kezdhet el ásni és elmozgatni a tárgyakat, hogy létrehozzon egy helyet magának, ahová lerakhatja a tojásait.

Ha elég idős a szaki hozzá előfordulhat, hogy azért ás, hogy "aludni" menjen, ez egy fél-hibernációs állapotot takar. Ez megkönnyíti a testhőmérsékletük szabályozását, amíg alszanak. Néhány tenyésztő és szaki tulajdonos egy kis törölközőt is betesz nekik, hogy alá tudjanak bújni, ezzel segítik ezt az időszakot.

Egymásra fekvés

Ez úgy tűnhet, mintha nagyon boldogok lennének együtt és egy csapatot alkotnának, de ez valójában a dominancia egy jele. Az állatvilágban az túlélés a cél és nekik szükségük van az UV sugarakra, hogy egészségesek maradjanak. Ezért a domináns agáma megpróbálja minél több UV sugarat megszerezni, ezért fekszik rá a másikra.

Nyitott száj (tátogás)

Ez annyit tesz. hogy az állat szája ki van tátva, míg általában zárt szájjal "üldögélnek".

Ennek a leggyakoribb oka, hogy így szabályozza a testhőmérsékletét. Ellentétben az emberekkel a szakik nem izzadnak, ezért, hogy kontrollálni tudják a testhőmérsékletüket, ki kell nyitniuk a szájukat, ha úgy érzik megfelelő hőmérsékletet ért el a testük és nem akarnak tovább/túlmelegedni. Normális esetben ezt fogják tenni, ha napoznak a melegítőlámpájuk alatt.

Abban az esetben is kinyithatják a szájukat, ha légúti betegségük van. Mivel ez egy igen gyakori viselkedési forma a szakiknál általában csak a testhőmérséklet szabályzására utal.

Farok "csóválás"

Előfordulhat, hogy csóválja a farkát (pont, mint egy cica). Nem minden szaki szokta ezt csinálni, ha igen utalhat a hangulatára.

Sok tulajdonos szerint akkor jellemző ez a viselkedés, ha vadásznak, például egy tücsköt akarnak elkapni, vagy ha stresszeli őket a jelenlétünk (ha te szeretgetnéd őt, de ő nem akarja). Néha két szaki is csóválja egymásnak a farkát párzási időszakban.

Az agresszió jelei

Általában nem agresszív természetűek (ez teszi őket ilyen jó házi kedvenccé). A legrosszabb dolog, ami előfordulhat, hogy az agresszió jelei láthatóak rajtuk és, ha kitartóan provokálod őket, megpróbálnak megharapni.

A következők a leggyakoribb jelei az agressziónak, mint a hím, mind a nőstény szakállas agámáktól:


A szakáll felfújása

Erről kapták a nevüket is. A szakik fenyegetésképp fújják fel a szakállukat. Láthatóan ettől nagyobbnak és fenyegetőbbnek tűnnek, így ez tekinthető az agresszió jeleként. A szakáll színe ilyenkor sötétebb árnyalatúvá válhat vagy egészen be is feketedhet.

Sziszegés

A szakik is képesek sziszegő hangot kiadni, ha fenyegetve érzik magukat. Ez egy újabb jele annak, ha kényelmetlen helyzetben érzik magukat vagy agresszív viselkedést mutatnak.

Harapás

A harapás egyértelműen az agresszió jele. Ha egy szaki megpróbál megharapni, mikor hozzá akarsz érni, akkor először vastag kesztyűben kell megfogni és szépen fokozatosan kézhez szoktatni, ha nem teszed ezt meg, akkor az agressziója nem fog csillapodni. ...így nem tudsz vele szorosabb köteléket kialakítani.

Bólogatás

A szakik fejük fel-le mozgatásával, bólogatással jelzik egy másik szakinak, hogy védelmezik a saját területüket. Alkalmanként a bólogatás szolgálhat a kommunikáció egy formájaként is két szaki között. Például, ha az egyik szaki négyszer-ötször elég gyorsan bólogat a másiknak és a másik erre két lassú bólogatással válaszol, az az elismerés jele.

 

 

 

Lépek: google

Videó: youtube