Magyarországi kétéltűfajok / 18. Alpesi gőte (Mesotriton alpestris)

MEGJELENÉS:

A hím általában 8, a nőstény 12 cm hosszú. A hím hátoldala kékes vagy palaszürke, néha márványozott. Nászidőszakban a hímen a fejtetőtől a farokvégig kb. 1.5 - 2 mm magas hátperem húzódik, amely sárgásfehér színű, és rajta szabályos sorban elhelyezkedő foltok vannak. A test oldala sárgásfehér, fekete foltokkal díszítve, amelyet alulról azúrkék csík határol. A hasoldal narancssárga, nincs rajta mintázat. A nőstény hátoldala zöldes, világos- vagy sötétszürke, márványozott. Hátpereme nincs, hasa a híméhez hasonló. A nőstény összetéveszthető a tarajos gőtével, de a hasán soha sem pettyes. (A tarajos gőte hasát fekete mintázat díszíti.)

ELŐFORDULÁSA HAZÁNKBAN:

A Bakonyból, a Bükkből, a Mátrából és a Zempléni-hegységből ismert.

ÉLŐHELY:

Nászidőszakban tiszta vizű hegyi patakokban, forrásokban, ciszternákban, kiöntésekben vagy keréknyomokban kialakult tócsákban él. A párzást és peterakást követően a kifejlett állatok elhagyják a vizet. A szárazföldön kidőlt fák, kövek, moha, avar stb. alatt tanyáznak.

ÉLETMÓD:

Általában március végén, április első felében bújik elő telelőhelyéről és szinte azonnal a petézőhelyre indul. Szeptember végén, október elején vonulnak telelni fagymentes sziklák, gyökerek alatti üregekbe vagy a vastag avar alá.

TÁPLÁLKOZÁS:

Tápláléka elsősorban vízi rovarokból, lárvákból, csigákból, pókokból áll. A lárvák alsóbbrendű rákokkal, szúnyoglárvákkal és kisebb testű vízi rovarokkal táplálkoznak.

SZAPORODÁS:

A párzás a vízben történik, a hím, nászjátéka során (mely hasonló a másik két gőtefajéhoz) a fenékre rakja az ondótokokat, melyeket a nőstény kloákájával beszippant. A petéket vízinövényekre, vagy kövekre ragasztja. A lárvák nyár végén alakulnak át, majd elhagyják a vizet. Nem ritka azonban, hogy lárvaállapotban vészelik át a telet, s csak tavasszal történik meg az átalakulás.

MEGŐRZÉS:

Mivel viszonylag nagy és összefüggő elterjedési területtel rendelkezik, a világállomány jelentős fogyatkozásától nem kell tartanunk, különösen nem a magashegyi régiókban. A síkvidékeken, illetve a középhegységekben - s ez utóbbi az, ahova a hazai állomány is tartozik - már más a helyzet, ezek az állományok ugyanis erősen veszélyeztetettek. Általános probléma, hogy a még megmaradt szaporodóhelyek kis kiterjedésűek és időszakosak, vagyis általában még a lárvák átalakulása előtt kiszáradnak. A nyár végéig megmaradó, de egyre zsugorodó élőhelyeken jelentős probléma a zsákmányállatok elégtelen mennyisége, a kannibalizmus, valamint a jelen lévő nagyszámú ragadozó (szitakötőlárvák, bogárlárvák, békák stb.). További veszélyt jelent esetenként a vizek elszennyeződése. Természetvédelmi értéke: 100 000 Ft.