Magyarországi hüllőfajok / 16. Mocsári teknős (Emys orbicularis)

MEGJELENÉS:

A mocsári teknős páncéljának hossza körülbelül 20 centiméter. Egyes (nem magyarországi) populációkban elérheti a 30 centimétert is. Ellentétben a vízi teknősöknél megfigyelhető trenddel, miszerint a nőstények nagyobbak (például az ékszerteknősök esetében is), a mocsári teknős hímjei egy hajszálnyival nagyobbak, mint a nőstények. A páncél lapított, ovális, hátrafelé enyhén kiszélesedik. A nőstények páncélja valamivel kerekebb és magasabb, mint a hímeké. A hát- és a haspáncél rostos szalagokkal kapcsolódik össze. A haspáncél az úgynevezett csukló előtti és a csukló utáni csontlemezek mentén mozgatható, a hímeknél horpadt, a nőstényeknél lapos. Színe okkersárga, vagy barnás, a pajzshatárok mentén keresztirányú fekete csíkkal. A fekete csíkok néha egészen szélesek és elmosódottak, és dominálhatják az egész haspáncélt. Fiatal korban a hátpáncél gerincvonalán egy él húzódik, amely a felnőtt állatokon már nem figyelhető meg. Mindenféle mendemondákkal ellentétben a teknőspáncél jelentős súlyt nem bír el, csak a ragadozók egy – egyébként nem elhanyagolható – részével szemben nyújt védelmet. Mind a hátpáncél, mind a fej és a végtagok alapszíne sötét, feketésbarna vagy grafitszürke olajzöld beütéssel, amelyet mindenütt, de különösen a nyakon és a fejen kisebb nagyobb citromsárga vagy sötétsárga pettyek tarkítanak. A páncélon a pettyek mintha a pajzsok testközépi részeitől kifelé, sugárirányban futó vonalak mentén rendeződnének. A szemek szivárványhártyája a hímek esetében vörösesbarna, a nőstényeknél sárgásfehér. A frissen kelt teknősök páncélja kerek, 2,5-3 cm hosszú, általában még kevés sárga petty látható rajtuk. Hasuk gyakran fekete. Farkuk feltűnően hosszú.

ELŐFORDULÁSA HAZÁNKBAN:

A mocsári teknős országszerte megtalálható, tavak és folyók mentén, mocsaras területeken. Elsősorban a lassú folyású és álló vizeket kedveli, így inkább azok közelében számíthatunk rá. Éppen ezért inkább az alföldi és dombvidéki tájainkon jellemző, de helyenként középhegységi tavainkban is előfordul.

ÉLŐHELY:

A mocsári teknős alapvetően vízhez kötött faj. Elsősorban állóvizek és lassú folyású folyók mentén fordul elő. Szereti a vízi növényzettel benőtt tavakat, holtágakat, ahol a part felől észrevehetetlenül napozhat. Különösen kedveli az olyan helyeket, ahol mély vízzel körülvett napozóhelyek (szigetek, vízből kiemelkedő faágak stb.) találhatók, és amelyekről veszély esetén könnyen a felszín alá bukhat. Kedveli a dús növényzettel körülvett tórendszereket, mocsaras helyeket, ahol kedvére közlekedhet a víztestek között. A vizes élőhelyen kívül azonban nagy szüksége van háborítatlan szárazföldi élőhelyekre is, különösen olyanokra, ahol tojásait lerakhatja: növényzettel csak mérsékelten borított, laza talajú helyekre. Egyes vizsgálatok azonban kimutatták, hogy a víztestek közötti kóborlásai során fontos számára, hogy a „gyalogútjai” árnyékoltak legyenek, hogy ezáltal elkerülje a túlhevülést, és a ragadozók se vegyék észre.

ÉLETMÓD:

A mocsári teknősök idejük nagy részét vízben töltik. Olyan helyeken azonban, ahol több különféle víztest egymás közelében található, gyakran közlekednek a víztestek között. Somogyban például gyakran lehet megfigyelni, amint a kiszáradó kis tavakból átgyalogolnak a nagyobb vagy mélyebb, még vizet tartalmazó mélyedésekbe. Ha a környezetükben minden víztest kiszárad, akár nyári nyugalmi periódust is beiktathatnak, és ilyenkor például a földbe áshatják magukat. Nappal, ha épp a vízben vannak, a partközelben tartózkodnak, napos, nyugodt napszakokban, főként a délelőtti órákban, szívesen másznak ki napozni a partszegélyre vagy vízbe dőlt farönkökre és nádkévékre. Előnyben részesítik a mély vízből kiemelkedő szárazulatokat. Ilyenkor a legkisebb zavarásra is a vízbe vetik magukat. Potenciális háborgatóikat messziről észreveszik. Télre a mocsári teknős az iszapba fúrja magát, de egyes esetekben a vízen kívül ássa be magát a földbe. Ha az időjárás megengedi korán, már március elején előbújik. A mocsári teknősnek, főként fiatal korában számos ragadozója van. Az apró teknősöket gázlómadarak eszik meg, a felnőtteket a réti sas és ragadozó emlősök (pl. a vidra) is megölik. Egyszer megfigyeltek egy esetet, amikor egy vidra több száz telelő teknőst felhozott az iszapból, és egyenként kirakta őket a hóra. A teknősök természetesen megfagytak. A teknősfészkeket számos állat fosztogatja (sün, róka, borz, kutya stb.). Nyáron a tojásrakó helyeken gyakran figyelhetők meg félig vagy teljesen kifosztott teknősfészkek.

TÁPLÁLKOZÁS:

A mocsári teknőst alapvetően ragadozónak tekintik. Mindenféle állati eredetű táplálékot elfogyaszt, amit meg tud fogni, vagy el tud érni, köztük dögöket is. Többnyire vízi gerincteleneket, halakat, kétéltűlárvákat, gőtéket és békákat fogyaszt. Ez utóbbiak közül valószínűleg csak a beteg, menekülni csak nehézkesen tudó egyedeket fogja meg. Elfogyaszt vízbe pottyant rovarokat, és eszik a vízben található tetemekből is. Egyes kutatások azonban arra utalnak, hogy más rokon vízi teknősökéhez hasonlóan, a növényi tápláléknak is nagy szerepe van az étrendjükben. Különösen a felnőtt egyedek, és legfőképpen a szaporodási időszakon kívül fogyasztanak nagy mennyiségű növényi anyagot.

SZAPORODÁS:

A párzása csak áprilisban kezdődik, a nőstények 6-10 tojásukat május végén, júniusban kezdik lerakni. Ismereteink szerint akár még júliusban is rakhatnak tojásokat. A nőstények a fészkeket a víztől messzebb (néha több száz méterre vagy akár néhány kilométerre is) laza talajú, vízelöntéstől védett, magasabban fekvő helyekre rakják. A kis teknősök augusztusban vagy szeptemberben kelnek ki, de előfordul, hogy a kései fiókák, a tojásban vészelik át a telet.

MEGŐRZÉS:

A mocsári teknős valamikor rendkívül gyakori volt a vizek járta Alföldünkön vagy a természetes partvonalú nagy tavainkon és az azokat övező mocsarakban, mára azonban nagyon megfogyatkozott ezeken a helyeken. A Balatonon szinte nem lehet vele találkozni. Elszigetelt tavakban, holtágakban vagy az alföldi csatornarendszerekben azonban még megtalálható, de a csatornák utóbbi néhány évben végrehajtott és mai is zajló „vízügyi karbantartása”, növényzetük kiirtása, a partszegélyek kikotrása tovább rontja majd a faj helyzetét. Sokan úgy gondolják, hogy a vizes élőhelyek védelmével a mocsári teknős védelme is megoldott. Ellentétben azonban a kétéltűekkel, melyek petéiket a vízbe rakják, a mocsári teknős a víztől távol, a szárazföldön helyezi el tojásait. Az alkalmas tojásrakó helyek azonban már nem tartoznak a védett vizes élőhelyekhez, gyakran szántóföldi művelés alatt állnak vagy egyéb emberi létesítmény foglalja el őket. A legújabb ismeretek arra utalnak, hogy a mocsári teknősnek a tojásrakáson túl is szüksége volna szárazföldi élőhelyekre. Az élőhelyvesztés mellett az utóbbi évtizedekben komoly veszélyeztetőként léptek fel a különböző, Magyarországon is megjelent idegenhonos teknősfajok. Ezek közül is a hasonló életmódú ékszerteknősök jelentik a legnagyobb fenyegetést. Eddig a vörösfülű ékszerteknős az, amely nagy számban lelhető fel a hazai természetes vizekben is. A vizsgálatok szerint agresszív viselkedésével elsősorban a napozóhelyekről szorítja ki a mocsári teknőst. Feltételezhetően olyan parazitákat is hordoz, amelyekkel szemben a mocsári teknős nem ellenálló. Potenciálisan még a hűvös mérsékelt övben honos, és ezért nálunk nagyobb eséllyel túlélő díszes ékszerteknős (Chrysemys picta) jelenet nagy veszélyt, de szerencsére ez a faj korábban jóval kisebb számban került kereskedelmi forgalomba, mint a vörösfülű ékszerteknős. A mocsári teknős védelme tehát sokkal komplexebb megközelítést igényel, mint azt korábban gondoltuk. Magyarországon – mint minden kétéltű és hüllő – védett. Természetvédelmi értéke: 50 000 Ft.